Az idei első 420-as versenyről Borsos Zoli beszámolóját olvashatjátok itt: 

Április 16. hajnali 2 óra, indulás Tihanyból, így már 11-kor a verseny helyszínén az összes hajó a vízen volt egy kellemes 3-4-es É-ÉK-i szélben, napsütésben.

Másnap hasonlóan kellemes időben edzés, délután nevezés, regisztráció és a hajók felkészítése a versenyre, melyre idén 46 420-as egység nevezett 6 országból. Hazánkat 7 hajó képviselte, ebből 4 a Tihanyi Hajós Egyletből. A Tihanyi csapat, mint mindig, Morzsi ( Regős Attila ) vezetésével:

Kardos Szabolcs-Kanyicska Márk, Polgár Lukács-Simó Márton, Borsos Gergő-Sándor Anna, Kendeh Lili-Bagyó Nóra

A pénteki első versenynapot a rendezők 3 futammal indították, melyet a Borsos-Sándor páros egy 6. egy 5. és a harmadik futamban korai rajt miatti kizárás miatt a 16. helyen zárta, Kardos-Kanyicska kettős a magyarok közül a legjobbként a 7. , Polgár-Simó a 12. és a Kendeh-Bagyó lány egység a 26. helyen.

fotó 5

A második versenynap szomorkás, borult, de legfőképpen a szél hiánya miatt halasztással kezdődött, csak délután tudtak a versenyzők vízre szállni. A leálló szélben rendezett egyetlen futamban a mezőny 46 hajójából mindössze 6 futott be időn belül, magyarok közül csak a Kardos-Kanyicska páros tudott érvényes futamot maga mögött, így maradtak a 7. helyen, a futam nagy vesztese a Kendeh-Bagyó lány csapat volt, előttük zárt a limit idő,a többi egység 1-2 helyet vissza csúszva várta a folytatást.

 

A harmadik nap talán még az előzőnél is kilátástalanabbul kezdődött, esővel, halasztással, várakozással,

majd a további futamok indításának feladásával. Az időjárás nem kedvezett a szervezőknek és a résztvevőknek sem, sokan nem kellemes emlékekkel távoztak.

 

Eredmények:fotó 2

Kardos / Kanyicska 7. hely

Polgár / Simó 14. hely

Borsos / Sándor 18. hely

Kendeh / Bagyó 27. hely

 

 

És íme a teljes csapatkép, ahonnan már Szabinak sem maradt le a feje:  (bocs Szabi, nem tudok mit kezdeni a főképpel, hogy rajta legyél)

fotó