Nagy mezőny, erős szél, öt futam, a részleteket Körösvölgyi Zoli írta össze:

A hazai vitorlázás dicsőségfala egyre bővül, kiváló nemzetközi eredményeknek örülhetünk. Mindez azonban a hazai utánpótlást biztosító versenyzők, szüleik, az őket fejelsztő edzőik, klubok és támogatók nélkül nem jöhetett volna és jöhetne létre.

Az évek óta megrendezésre kerülő Majthényi Zsombor Emlékversenyen az egykori neves ifjúsági nevelőedzőre emlékezve mérik össze képességeiket a fiatal versenyzők a Velencei-tó vízén.

majth11

Idén is remek körülmények között, 3 nap alatt 5 futamot teljesítve dönthették el az utánpótlás versenyzői az év első hazai ifjúsági ranglista-versenyén, hogy ki is kezdte jobban a szezont.

A versenyen 132 hajóval 146 versenyző nevezett 420, Laser Radial, Laser 4.7 és Optimist hajóosztályokban, amelyek a hazai utánpótlás egészét lefedik.

A napsütéses áprilisi jutalomidőben pénteken rövid halasztással indult a nap, majd fokozatosan, élénkülő szél mellett három futamot sikerült teljesíteni remek, pörgős időzítéssel. Szombaton reggel ideális 10-15 csomós szélben kezdődtek meg a futamok meleg délnyugati szélben. Az időjárás-előrejelzésnek megfelelően a szél a második futam alatt elkezdett erősödni, így a borulások száma miatt a futam után az Optimisteseket a rendezőség a partra küldte. A nagyobbak még maradtak és nekivágtak az egyre keményebb szélben a szombati harmadik futamnak. Mivel a futam közben lefújt egy 35-40 csomós 10-20 percig fújó pöff, ez nemcsak a terveket, de a mezőny nagy részét is borította, így a rendezőség érvényte- lenítette a futamot, irány a part. Eltartott még vagy egy óráig, míg a gyerekeket, magára hagyott hajókat és legvégül a bójákat is begyűjtötte a sok motoros. A szombat esti rántotthúsos vacsora után a kifáradt résztvevőket nem kellett altatni. Vasárnap reggeltől 30 csomó feletti szél fújt, így délben további futamok nélkül került sor az eredményhirdetésre. majth14

A 420-as hajóosztályban a győzelmet a Wolf Szabolcs – Csébfalvi András (Kereked) páros szerezte meg meggyőzően 4 futamgyőzelemmel, második a Soltész Hanna – Balázs Dénes Márton (VVSI) egység lett, míg a harmadik helyen a Formanek Liza – Kalmár Luca (SVE) páros végzett.

Laser Radial hajóosztályban Domokos Dávid (THE-YKA) nyert Scharf Máté (BYC) és Tenke Áron (SVE) előtt. A legeredményesebb lány Hirschler Rebeka (SÉP) összetettben a negyedik helyen végzett.

Laser 4.7 hajóosztályban Veisse Zoltán (MVM SE) szerezte meg az elsőséget három nyert futammal Argay Balázs (SVE) és Erőss Loránd (SVE) előtt. A legeredményesebb lány versenyző Kalmár Kata (THE-YKA) összetettben a 9. helyen végzett.

Optimist hajóosztályban, ahol a legnagyobb mezőnyként 67-en indultak De Jonghe Arthur (SVE) győzött a serdülőként legeredményesebb Bányai Attilát (BYC) és Lászlóffy Leventét (SVE) megelőzve. A legered- ményesebb lány Tóth Hanna Panna (PRO SE) összetettben a 13. helyen fejezte be a versenyt.majth12

Majthényi Zsombor, a verseny rendezője, egyben a névadó fia az eredményhirdetésen kiemelte, hogy fe- gyelmezett, sportszerű versenyzés jellemezte a mezőnyt: ezt mutatja a kevés visszahívott rajt (15-ből 3, és csak 1 fekete zászlóval). Mindenki sportszerűen, lelkesen vitorlázott, sokakat próbára tett a nagy szél, tavaszi verseny révén sok volt a fiatal, sokan ültek új hajóosztályba, de hősiesen küzdöttek. A díjakat testvére, a sokszoros világbajnok vitorlázó Majthényi Szabolcs adta át.

Külön köszönet illeti az értékes különdíjakért a verseny szponzorait, a Jóhajót és a RipCurl-t. X