Több mint 30 hajó indult a Timu emlékversenyen. Július 27-én a kis Zugvogeltől az RC 44-ig mindenféle hajó megjelent 10 órakor a rajtnál. Egy rövid kreuz szakasz és egy 270 fokos bójavétel után a tihanyi szoroson át igyekezett a mezőny a Sajkodi öbölben letett fordító bójához. Onnan már csak vissza kellett jutni a kikötő előtti befutóba. Leggyorsabban a No1. nevű RC 44-es vitorlás tette meg a távot Majthényi Zsombor kormányzásával, és az YKA Laser csapatával a fedélzeten. Második lett a Strange Brew, Ian Ainsley vezetésével, harmadik helyen pedig a Paquita végzett, Rákóczy Gáborral a kormány mögött. A hajók Yardstick 1,2,3-ban is értékelve lettek.  A versenyt az estébe nyúló kikötői lángosozással zártuk.