CECC Kupa 2013 – első forduló, Poznan
A cadetos csapat idei első külföldi megmérettetésére a lengyelországi Poznan városában található tavon került sor az elmúlt hétvégén. Poznan nagyon szép kis hely, de az odautazást szívesen megspórolná az ember valahogy. Ugyanis a nem egészen 800 km-es út megtételéhet mintegy 11-12 óra szükségeltetik, köszönhetően a viszonylag csekély számú észak-dél irányú...
FolytatásMajthényi emlékverseny, Agárd, április 19-21
A három napos verseny első két napja, sajnos a parton ücsörgéssel, néha egy-egy szellőre mozdulással telt, de futamot még indítani sem sikerült. Vasárnapra aztán jött egy a versenyt megmentő, szépen kitartó 2-3-as szél, amiben 4 futamot futottak a ranglistán versenyző hajók. A THE és az YKA is szép eredményeket hozott, Péch Lóránt – Bagyó Áron párosunk nyerte...
Folytatás26. Izola Spring Cup, Szlovénia 2013. március 28- április 1.
Március 27-én délután szomorkás késő őszi időre érkeztünk a verseny helyszínére 6 egységgel a Tihanyi Hajós Egyletből (Kardos Szabolcs – Rutai Lili, Péch Lóránt József -Bagyó Áron, Borsos Gergő – Simó Márton, Mészáros Laura- Bagyó Nóri, Polgár Lukács – Rácz Levente, Kendeh Lili – Sándor Panni ) edzőjük Regős Attila, Morzsi vezetésével. 28-án gyenge...
Folytatás2013 első edzése
Nem mondom, hogy vitorlás reklám képek készültek, de hát a március eleji edzésről ez sikerült! Viszont szinte teljes volt a csapat: 5 OP-s, 14 cadettes, 14 420-as és 3 470-es vett részt az első hétvégén. Reméljük az idő csak javulni fog, a lelkesedés pedig töretlen marad! Hajrá...
FolytatásRanglista díjkiosztó
Szilassy Laci beszámolóját olvashatjátok a 2012-es ranglista, ill. a Festetics ösztöndíj átadásáról: A hét végén (február 24-én) Borival és Kendeh Lilivel együtt részt vettünk az MVSZ 2012-es ranglista eredményhirdetésén. Mivel rajtunk kívül a klubból csak néhányunk kapott időben meghívást az ünnepségre, ezért ezúton szeretném Veletek megosztani ottani...
FolytatásTimu búcsúztatása
A Magyar Vitorlás Szövetség és a Tihanyi Hajós Egylet-Yacht Klub Agárd SE nevében ezúton értesítünk minden vitorlázót, hogy Timár Péter (Timu) búcsúztató ünnepsége és emlékművének avatása 2013. március 03-án 16.00 órakor kerül megrendezésre Agárdon, a Yacht Klub Agárd kikötőjében. A búcsúztatáson beszédet mond Tóth István polgármester és dr. Gál András...
Folytatás




