2009 április 6. hétfő

Öt és fél órás, nagyrészt autópályán töltött utazás után érkeztünk Izola-ra.
Kellemes kora nyári időjárás, 22- 23 fok, és nyugodt körülmények fogadtak. Öt 420-as és egy 470-es csapattal megkezdtük a lepakolást és a hajók versenyre történő előkészítését, van aki már vízre is szált, a többiek a hajóikon és a felszerelésükön dolgoztak. Este elfoglaltuk a szállásunkat, mely már első benyomásra ideális körülményeket biztosított a versenyre történő felkészülés utáni pihenésre. Este bőséges büfévacsora tengerre néző panorámával.

2009 április 7. kedd

Napsütésre és 20 fokos melegre ébredtünk, a reggeli mozgás és a vacsorához hasonló kiadós reggeli után visszatértünk a kikötőbe a hajókhoz és csendes készülődésbe kezdtünk várva a 13 órára ígért szelet, 12.30-kor minden egység már vízen volt megkezdve az első edzésnapot.
A vízen eleinte 2-3-as Ny, majd 16 órától 1-2-es É, É-K-i szél,gyenge hullámzás,  15 m/perces áramlás É-Ny-i irányból.   Edzésidő: 5 óra.  Az edzés második felében az osztrák csapattal közös futamokban a Földesi Peti-Borsos Dani páros már reményt keltően az élen hajózott.
A nap további részében az esti rutin feladatok, és természetesen a sokfogásos vacsora.

2009 április 8. szerda

Reggel az idő ismételte önmagát, szélcsend, napsütés. A menetrend szerint 13 órakor érkező
nyugati szél előtt bemelegítésként öregfiúk versenyzők barátságos foci a parti homokon.( 8-4 )
A vízen 3-as Nyugati szél 4-es befújásokkal, gyenge-közepes hullámzás, széltengelytől enyhén jobbról 15-20 m/perces áramlás, edzésidő 5.5 óra. 17 órától a szél folyamatosan gyengült, majd
északira fordult és leállt. Esti megbeszélésen a délután készült videók kielemzése és értékelése.

2009 április 9. csütörtök

A reggeli ejtőzés után a szél, mint eddig mindkét nap 13 órakor megérkezett a már megszokott Nyugati irányból. A vízen 2-3-as nyugati szél, gyenge hullámzás, az áramlás megfordult, D-K-i irányból 2 m/perc, edzésidő: 4 óra. Edzés végén a német csapattal futottunk két rövid kört, ahol már több egységünk is tudott az élen haladni és befutni.

2009 április 10. péntek ( első versenynap )

A reggeli köd eloszlása után a már megszokott nyugati szél megérkezett és 12-kor ki is vitték a mezőnyt. 420-as osztályban 44 egység nevezett, 470-esben  14,
összesen 7 ország képviseltette magát.
A vízen 3-as Nyugati szél néha 4-es erősödésekkel, áramlás visszaállt a Ny- ÉNy-i irányból de gyengült , 5 m/perc, hullámzás gyenge-közepes.
A fenti kellemes körülmények között 3 érvényes futamot sikerült rendezni.

Futameredmények

420-as osztály
Gond Gergő- Szellem Balázs            10  3  5  18pont  3. hely
Gráfel Vince- Dubrovszky Bálint       9  8  4   21pont  4.hely
Grams Dominik- Petrahay Gergő  ocs 11 18  74pont 25.hely
Földesi Peti- Borsos Dani                   2  6  2   10pont  1.hely
Györffy Bálint- Kovács István           7 18 17 42pont 11.hely

470-es osztály
Lillik Peti- Lillik Ákos                       8  8  11 27pont

2009 április 11.szombat ( második versenynap)

Az idő kegyes volt hozzánk, semmi változást nem hozott az előző napokhoz képest,
igaz szerettük volna megmérettetni magunkat egy kicsit erősebb szélben is.
A vízen 3-as néha 4-es Nyugati szél, áramlás szélirányból 25 m/perc, gyenge közepes hullámzás.
Két egységünknek, önhibáján kívül, nem sikerült kiérnie az első rajtra, a nem igazán szervezett vízre szállási körülmények miatt. A futamokon nagyrészt az osztrák válogatott és a mi hajóink között zajlott a verseny.

420-as osztály
Gond Gergő- Szellem Balázs            10  3  5  9  10  7      34pont  6. hely
Gráfel Vince- Dubrovszky Bálint       9  8  4   dns 12  4  37pont  7.hely
Grams Dominik- Petrahay Gergő  ocs 11 18  4  7  5        45pont  10.hely
Földesi Peti- Borsos Dani                   2  6  2   2  5  6       17pont  3.hely
Györffy Bálint- Kovács István           7 18 17 dns 27  19  88pont 21.hely

470-es osztály
Lillik Peti- Lillik Ákos                       8  8  11 12  9  9  57pont 10. hely

2009 április 12. vasárnap ( utolsó versenynap )

Az mezőnyt ma korábban kivitték, talán azért, hogy mindenki kiérjen, majd egy kis várakozás és 13 óra körül megérkezett a már megszokott Nyugati 2-3-as szél, áramlás szélirányból 8 m/perc, gyenge hullámzás. Az előző naphoz képest a Gráfel Vince Dubrovszky Bálint páros helyet cserélt a Gond Gergő Szellem Balázs egységgel, a Földesi Peti-Borsos Dani páros egy futamgyőzelemmel feljebb lépett a második helyre, Grams Dominik Petrahay Gergő és Györffy Bálint Kovács István csapat a 11. illetve a 23. helyet foglalták el és ezek maradtak a végeredmények.

420-as osztály
Gond Gergő- Szellem Balázs            10  3  5  9  10  7 10 ocs 4  58pont  7. hely
Gráfel Vince- Dubrovszky Bálint       9  8  4   dns 12  4  2  4 15 58pont  6.hely
Grams Dominik- Petrahay Gergő      ocs 11 18  4  7   5  22 5 13 85pont 11.hely
Földesi Peti- Borsos Dani                   2  6  2   2  5  6 11  1    6     30pont    2.hely
Györffy Bálint- Kovács István           7 18 17 dns 27 19 21 19 20  148pont  23.hely

470-es osztály
Lillik Peti- Lillik Ákos                       8  8  11 12  9  9    ?pont   11. hely