Lengyelország; Poznan

A magyar cadet válogatott idei első nemzetközi versenyén vett részt Poznanban, kiegészülve 4 másik hajóval, így összesen 14 versenyzőnk vágott neki a cadetos berkekben nagynevű, lengyel versenynek.

A válogatott

Bors Máté és Kanyicska Márk (THE) ebben az évben kezdte a közös versenyzést. Máté a verseny előtt közvetlenül töltötte be a 13. születésnapját (hozott tortát is), de az egyik legjobb és legrutinosabb tagja a csapatnak.

Weidinger György és Horváth Balázs (THE) második szezonjukat kezdték az idén. Nemzetközi versenyen most méretik meg magukat igazán. Mészáros Laura és Molnár Zsófi (THE) szintén idén ültek össze, ők az egyetlen ifjúsági korúak a válogatottban.
További magyar résztvevők a versenyen

Bagyó Áron és Polgár Lukács (THE) szintén fiatal páros, Áronnak első cadet kormányosi szezonja az idei.

Kristóf Julcsi és Németh Márton (BYC) szintén a fiatal vonalat erősíti. Idén ültek össze, de Julcsi már tavaly is kormányosként versenyzett.

Böröcz Berta és Kovács Levente (BYC) idén ültek össze és Bertának is ez lesz az első éve kormányosként.

Jósa Blanka és Andorka Rudolf (BYC) szintén idén versenyeznek először együtt, sőt Blankának ez lesz az első éve a cadetban.

A helyszínről annyit érdemes tudni, hogy nem tartozik a legnagyobb tavak közé, rendkívül változatos szélviszonyok uralkodnak a tavon.

62 hajó nevezett a versenyre, Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról. A versenysorozaton szereplő németek sajnos nem érkeztek meg.

A 12 órás fárasztó utazás után már csak a pihenésre gondolt mindenki, hogy a másnapi versenyen minden a legjobban alakulhasson. Szerencsére úgy is alakult minden.

A verseny első napján 3 futamot bonyolítottak le 1-3 bft-os keleti szélben, ami rendkívül csíkos, forgolódó és pöffös volt. Ezek a körülmények nagyon próbára tették a gyerekek türelmét, de szerencsére a magyar csapat állta a megpróbáltatásokat. Kiszámíthatatlanul érkezett a szél a pálya különböző pontjaira és szinte megjósolhatatlan volt melyik irányból. A rajtoknak ennek ellenére nagy jelentősége volt, mivel nagyon rövid vonalat tűztek a rendezők.

A hirtelen, gyors változásokhoz legjobbjaink nagyon ügyesen alkalmazkodtak, mind a hajóvezetésben, vitorlaállításban és taktikailag egyaránt. Az idősebb lengyelekkel szinte minden futamban versenyben voltak és nagyon egyenletes futameredményeikkel az összetettben az első 10 helyen 4 magyar hajó szerepelt. A változatos körülmények miatt nagyon szétszakadt egy-egy futam végére a mezőny, így az egyik futamban időntúli értékelést kapott a mezőny fele.

A rendezők nem voltak kemények a rajtokkal, ezért szinte mindegyik futam visszalőtt rajtokkal kezdődött. Számunkra ez nem volt probléma, hiszen alkalmunk nyílt nagy mezőnyben a rajtokat gyakorolni.

Második nap már mindannyian lemondtunk a versenyről, olyan reménytelenül esett az eső a szélcsendben. 4 órakor aztán elállt, 3-4 bft Nyugati szél érkezett és 3 remek futamot teljesítettek a gyerekek.

Ez a szél nem volt olyan szeszélyes mint a keleti, de a 30-40 fokos pörgések és pöffök nem hagyták nyugodni a csapatot. Nagyon rövid pályán az elrontott első futam után, némi edzői zsörtölődés után nagyon szépen vitorláztak a gyerekek. Többen több olyan rajttal hagyták állva a mezőnyt, amire nagyon büszkék lehettünk. A futamgyőzelem nem sikerült, de összességében nagyon jó teljesítményt nyújtottak a gyerekek. A manőverekkel vagyunk egy picit lemaradva a többiekhez képest, illetve a hajókezelés és hajóvezetésnek kell még sokat javulni. Ezt tudjuk, meg azt is, hogy minél több időtöltés a hajóban ezek a dolgok annál jobban fognak menni majd. A hajóbeállításban legjobbjaink teljesen egyenrangú partnerei a legjobbaknak. Ez a gyenge és középszélben meglátszik a hajóink sebességén. Ezen a téren jó úton járunk és ez már több külföldi kollégánknak is feltűnt.

Összegezve a dolgokat egy nagyon hasznos, jó felkészülési versenyt zártunk. Ismét tapasztalhattuk, hogy egy ilyen versenyen mekkora hangsúlyt kapnak a gyerekek. Rengeteg parti program (légi parádé, Vizimentő bemutató, RC repülő és hajóbemutató, ici-pici de annál nagyobb örömöt okozó ajándékok), figyelmes rendezők és versenyvezetők, mind-mind hozzájárultak, hogy minden gyerkőcünk szeretne ide jövőre is eljutni.

A végeredmény is nagyon szemet gyönyörködtető, hiszen 4 hajónk az első húszban szerepelt és serdülőben az első három helyen magyar egységek végeztek.