Egy júliusi hosszú hétvégén jártak Kadet-osaink a CECC Kupa csehországi fordulóján. A versenyről a résztvevők rövid beszámolójából kaphattok képet, amit Gergő gyűjtött csokorba nekünk, íme:
–
„Csütörtökön délután érkeztünk meg Lipnora. Este egy közeli kisvárosba Cesky Krumlovba mentünk várost nézni és vacsorázni.
Pénteken fél 1-es rajt után 3 futam került megrendezésre. Szombaton egész napos halasztás után délután 5-kor volt rajt és szintén 3 futam volt. Vasárnap nem nagyon fújt a szél, így nem volt futam.
Bár a versenyen nem sikerült úgy teljesítenünk, ahogy azt elvártuk, sok tapasztalatot szereztünk. Az éjszakák is izgalmasak voltak a viharok miatt. Utolsó éjszaka még jég is esett.”
(Kardos Szabolcs HUN-9502)
–
„Miután megérkeztünk, felállítottuk a sátrakat, felszereltük a hajókat, majd elmentünk a közeli kisvárosba Cesky Krumlovba. Itt töltöttük az estét, s bementünk egy tükörlabirintusba. Lefeküdtünk, de nem nagyon tudtunk aludni, mert hatalmas vihar volt (ahogy minden este).
A következő 3 napban összesen 6 futam volt, 3 az első nap, 3 a második nap, egy egész napos halasztás után (5-kor mentünk ki) 8-kor indultunk be, majd este még óvások után tudtunk csak lefeküdni. Közben a rajt előtt kb 8 perccel eltört a kormányhosszabítnk, úgyhogy a Gergő kirohant a partra és a pótot rákötöttük a kormányra. A 3. napon csak vártunk délig, majd összepakoltunk és elindultunk haza. A verseny eredménye nem kielégítő, de ettől függetlenül jó verseny volt sok tapasztalattal, élménnyel.”
(Simó Marci HUN-9769)
–
„A hosszú 6 órás út után megérkezve megláttam a magyaroknak előállított sátorozó helyet és a (homokos) parton heverésző embereket. Már kezdtük azt hinni, hogy egész végig finom napsütésben fogunk vitorlázni és a hősugárzó helyett a légkondira lett volna szükség, de aztán a minden esti hűvös zuhéból kiderült, hogy jó ötlet volt a polárpulcsikat bepaolni. A kicsi esőzések nem riasztottak el minket és ellátogattunk még Cesky-be egy kis faluba is.”
Megismerkedtünk a kicsit furcsa kinézetű, de kedves csehekkel.
Teljesíteni nem teljesítettünk úgy ahogy vártuk, de sok tapasztalattal gazdagodtunk.”
(Borsos Gergő HUN-9557)
–
„Csütörtökön 3 óra magasságában megérkeztünk. Este bementünk Cesky Krumlovba. Esténket viharok egészítették ki. Első nap nem mentünk a lehető legjobban, de tanultunk a hibáinkból. A 2. napot végig halasztották a nap végén mégis kimentünk. A futamokat elrontottuk, de mentségünkre szóljon, eltörött a kormányhosszabítónk. Aznap még BBQ party is volt. A 3. Naponvolt futam. A csehek összeségében nagyon kedvesek voltak.Az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, de legalább van hova fejlődni . ”
(Rácz Bence HUN-9769)
–
„Jó hangulatban telt a Lipno-i CECC kupa. Bár kicsi volt a szél és esténként viharok voltak. Az érkezés napján elmentünk Cesky Krumlovba, ahol szabad programot kaptunk és ott vacsiztunk. A magyarok jó eredményitől vidáman tértünk haza.”
(Horváth Balázs HUN-9557)
–
„Nagyon tetszett ez a három napos verseny, persze függően attól, hogy jó eredményt értem el. Hangulatos volt a sátrazás minden éjszaka esett az eső, illetve utolsó álmunkat jégeső törte meg, úgyhogy harmadnap nehezen ébredtünk. Nem volt túl nagy szél, ez jól jött nekünk, ugyanis könnyűek vagyunk, a manschaftom és én. Elég sok volt a halasztás, de tízből hat futam került megrendezésre, úgyhogy ez egy reális verseny volt.
(Polgár Lukács HUN-9554)
—
Valóban remek hangulatú verseny volt, a maga egyszerűségével cseh bájával, sátrazással, kirándulással, zivatarokkal.
Reálisan értékelték önmagukat a gyerekek, valóban voltak jobb, de inkább várakozás alatti eredmények, ami természetesen az abszolút eredményekre értendő csak. Sokat kell még tanulni, de teljes az igény a srácokban erre. Van még egy kis idő a világbajnokságig, addig igyekszünk megtenni mindent.
Eredményeink:
Borsos Gergő – Horváth Balázs abszolút 3. hely
Polgár Lukács – Kanyicska Márk abszolút 5. hely; serdülő 1. hely
Simó Marci – Rácz Bence abszolút 8. hely; serdülő 3. hely
Rácz Levente – Kardos Szabolcs abszolút 11. hely; serdülő 4. hely
Lipno, 2011. július 15.
Gergő