Szilassy Laci beszámolóját olvashatjátok a 2012-es ranglista, ill. a Festetics ösztöndíj átadásáról:

A hét végén (február 24-én) Borival és Kendeh Lilivel együtt részt vettünk az MVSZ 2012-es ranglista eredményhirdetésén.

Mivel rajtunk kívül a klubból csak néhányunk kapott időben meghívást az ünnepségre, ezért ezúton szeretném Veletek megosztani ottani érzéseinket, élményünket.

Az eddigi eredményhirdetésekhez képest a meghívás másként zajlott mint a megelőző években. A meghívás egyenesen a szövetségtől érkezett, Borikának, névre (email-re) szólóan. Mivel Ő azonban még nem igazán mozog otthonosan a „szájber” térben, ezért a levél egy darabig kódorgott az IP protokollnak megfelelően, majd nálam landolt némi MATÁV-os postmaster-i kommenttel. Az ezt követő este, a családi vacsorán adtam át Borinak a meghívást, saját és barátaim gratulációjával együtt. (ők addigra már értesültek mindenről, és gratuláltak is nekem)

A helyszín más volt mint korábban. Idén a várban, a Nemzeti Galériában került sor a díjátadóra. Ez a helyszín ünnepélyesebb volt, mit az előző években.

Talán a nagy magasság tette – a budai vár tengerszint felett 160 m magasan húzódik, szemben a Balaton 130 m-es magasságával – de más volt a légkör, mint a megelőző években. Kevesebben voltunk, és korábban talán kevésbé voltunk feszélyezettek.

Nekem ebben a helyzetben sokat segített Detre Zsolt, akivel az átadó után nagyon jót beszélgettem. Ha azonban Borikát kérdeznétek, Ő már régen indult volna haza, mikor mi még a többtestű hajók versenyszabályainak csak a legelején tartottunk. Nade ne szaladjunk annyira előre.

Az időpontban is történt ugyanis változás az előző évek őszi időpontját illetően. A díjátadó egy februári hétvége késő délelőttjére esett, részeként egy esti programnak. Az eredeti tervek szerinti, estéjére tervezett vitorlás bált a böjti szelek azonban elfújták.

Maradt hát a délelőtti átadó. A meghívottak közül többek a téli edzőtáboraik miatt azonban ki kellett mentsék magukat. A megjelentek száma ennek megfelelően az MVSZ vezetőségén túl az éppen nem versenyző és edzőtáborozó díjazottakra, azok közvetlen hozzátartozóira és a díjak átadóira korlátozódott.

Utóbbiak közül –a teljesség igénye nélkül – megemlíteném az MVSZ elnökét – dr. Gál András Leventét – valamint Soltész Miklós államtitkár Urat, továbbá a 2012-es kékszalag befutóját – a Fifty-Fifty kormányosát Józsa Márton Urat.

A további résztvevők közül kiemelném még Detre Zsolt és Szabolcs olimpiai bajnokainkat, valamint Litkey Árpádot a Magyar Vitorlásszövetség kapitányát.

A díjakat a színpadon Detre Dia olimpiai szörf bajnokunk, valamint – egykori klubtársunk – Gelencsér Gergő, a szövetség Főtitkára adta át.

Rövid bevezetőjében üdvözölte a megjelenteket, majd nyomban a díjazottakra tért.

Elsőként a mára már nem túl népszerű csillaghajó legjobbjai vehettek át emlékplaketteiket és a vele járó Festetics ösztöndíjat. Őket a fiatalabb osztályok résztvevői követték, az alábbiak szerint:

 

Virág Flóra  190 000,00 Ft

Dénes Bence  190 000,00 Ft

Gyapjas Zsombor  140 000,00 Ft

Bihary Gergő  130 000,00 Ft

Bihary Dániel  130 000,00 Ft

Vadnai Jonatán  110 000,00 Ft

Erőss Lóránd  90 000,00 Ft

Polgár Lukács  65 000,00 Ft

Kanyicska Márk  65 000,00 Ft

Wolf Szabolcs  60 000,00 Ft

Bathó Péter  60 000,00 Ft

Neszmélyi Márk  60 000,00 Ft

Baticz Belián  60 000,00 Ft

Korchmáros Sára  50 000,00 Ft

Fabacsovics Márk  40 000,00 Ft

Németh Boldizsár  40 000,00 Ft

Takács Levente  40 000,00 Ft

Hunfalvy Péter   40 000,00 Ft

Péch Lóránt József  40 000,00 Ft

Weidinger György  40 000,00 Ft

Kendeh Lili  30 000,00 Ft

Szilassy Borbála  30 000,00 Ft

Ez a díj nem kézpénzt, Erzsébet utalványt, vagy vásárlási utalványt jelentett, hanem a jövő évi külföldi utazásról hozott számla elszámolási lehetőségét a Vitorlás Szövetség felé.

Az ünnepségről nekem hiányoztak a klubok vezetői akik megteremtik azokat a feltételeket, amik nélkülözhetetlenek a magyar vitorlássport létéhez.

Hiányoztak az edzők, akik nélkül a gyerekek szakmai fejlődése és nevelése elképzelhetetlen és végül hiányoztak a gyerekek is – a mezőny további tagjai – akik közül majd a jövő év ranglistahelyezettjei kikerülnek.

Úgy gondolom, hogy akár az egyéni, akár a páros egységek sikerei mögött – minden díjazott esetében – gondosan felépített csapatmunka áll.

Ezt a csapatmunkát ezúton szeretném megköszönni a THE minden tagjának,

bízva abban, hogy jövőre együtt fogjuk ünnepelni a legjobbakat.

Szilassy Laci