A kikötőnkben álló, és a THE színeiben versenyző HUN-826 FANATIC megnyerte az idei Nautic Bajnokságot Balatonkenesén. Az alábbiakban klubtagunk, és a hajó tulajdonosa, Jánoky László beszámolóját olvashatjátok:
A korábbi évek tapasztalata alapján idén egy hónappal korábban rendezték a Nautic osztály bajnokságát. A rendezők (és a vitorlázók ) kívánsága egyaránt teljesült: a bajnokság mind a kilenc tervezett futamát sikerült megtartani, egyetlen futamot kellett csak törölni/újraindítani – a szél tehát nagyjából végig kitartott. A versenyen 15 hajó indult, a kilenc futamból mindenki a két legrosszabb eredményét automatikusan kiejthette.
Első nap: éjszakai túrafutam
Az első túrafutam rajtja 18 órakor volt, így várható volt a sötétedés utáni befutó. Jó rajt után sikeresen teljesítettük a Kenese – Aliga – Siófok – Aliga – Kenese szakaszt, visszafelé nagyrészt raum-hátszél menetben, ami érdekessé tette az Aligai bója vételét, mivel a kiírás szerint minden bóját jobbkéz felől kellet venni (spí le, élesedés, halzolás, spí fel). Az esti túrafutamot az első helyen fejeztük be.
Második nap: túrafutam
A második túrafutamra a Kenese – Almádi – Siófok – Kenese távot jelölte a rendezőség. A rajtot követően az Almádi bója vétele után teljesen leállt a szél, fél órányi ácsorgás után a futamot törölték. A bajnokság egyetlen parti halasztása után az újabb rajt délután a délelőttivel megegyező távon jól sikerült. Az Almádi-Siófok hátszeles szakasz végén a bójavételt átmenetileg halászhálóvá átalakított spinakkerrel kezdtük, így az eddig kiépített előnyünk jórészt elfogyott – a második futamot így is az első helyen fejeztük be.
Harmadik nap – 4 pályafutam
A szél jelentősen beerősödött, így kiváló viszonyok között kezdődtek a pályafutamok. Az első futamon remek rajt után első helyen értünk célba. A második futam rajtja után beszorultunk két hajó közé – se ejteni se fordulni nem tudtunk – mire kiszabadultunk már bottal üthettük az elsők nyomát, a harmadik helyen futottunk be. A harmadik futamon közepes rajt után stabil második helyen futottunk be. A negyedik futamon remek rajtpozíció és oldalválasztás után az első helyen értünk célba.
Negyedik nap – 3 pályafutam
A korábbi futamok eredményei alapján leszűkült az ellenfelek száma: már csak a Mahi-Mahi és mi szerezhettük meg a trófeát. Gyors matek után látszott, hogy nekünk egyetlen futamgyőzelem is elég – illetve ha ellenfelünk nem nyeri meg az összes futamot úgy, hogy mi legalább egyszer nem hibázunk nagyot, akkor sikerül a győzelem. Az első futamon nem sikerült nyerni, ellenfelünk behúzta a kötelezőt. A második futam szabályos párosversennyé alakult (a mezőny többi hajójával tarkítva) – ahol csak arra törekedtünk, hogy ellenfelünk előtt maradjunk, ami sikerült is. A harmadik, befejező futamot így már kívülről nézhettük végig, a bajnokságot megnyertük.
A csapat:
Jánoky László THE, Jánoky András THE, Jánoky László Viktor MAFC,
ifj. Scholtz Imre Verseny VSE, Nyíri Miklós 8mOD VSE, Tél erenc 8mOD VSE,
Matastik Dezső 8mOD VSE